2022. július 1-től új típusú rendszámok kerülnek a forgalomba helyezett autókra. Egy darabig még biztos szoknunk kell a látványukat. De addig is nézzük át, mit érdemes tudni róluk.
Miért volt szükség a változtatásra?
Az eddig használt három betűs rendszámokat még 1990 nyarán vezették be. Az azokat megelőző két betűs, négy számos táblákat pedig 1995 végéig lehetett használni. A 26-féle betű és tízféle szám karakter kombinációjából elméletileg 17 558 424 rendszám kombinációt lehetett volna kirakni (gyakrolatilag sokféle kombinációt nem adtak ki, mert sértőek lehettek vagy éppen foglaltak voltak bizonyos járműkategóriák vagy közületek számára), de a fokozatosan cserélődő járműpark miatt a 2020-as évekre már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mennyiség kezd kevéssé válni. Azaz ez a karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül kifutott volna, ezért vált indokolttá annak megújítása.
Miért nem osztották ki a régi rendszámokat újra?
Ugyan 2021 végén még “csak” 5,5 millió gépjármű volt forgalomban, azonban a korábban, mondjuk 1990-ben már kiadott rendszámok – hiába nem voltak már rég forgalomban – nem lettek újra kiadva, így az elfogyott kombinációk száma jóval nagyobb volt a forgalomban lévő gépjárművek számánál. Épp ezért a változások hírére többekben fel is merült a kérdés, miért nem lehet a rendszámokat az elejéről újra kezdve ismét kiadni. A rendszámok azonban a járművek azonosítását szolgálják és a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták.
Miért nem vettük át a német, lakhely szerinti rendszámkiosztást?
Szintén felmerült korábban, hogy az új rendszer területi alapon lenne, azaz a tulajdonos vagy üzemben tartó lakhelye alapján lennének a rendszámok, ahogy az pl. Németországban is működik. A hazai gépjármű-nyilvántartás azonban egy országos rendszer, nem régiós vagy megyei alapon működik. Azonban ennél is fontosabb szempont, hogy egy efféle megoldás rengeteg többletteherrel és felesleges kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára, ha például egy fővárosi autós Fejér vagy Heves megyébe adja el a kocsiját. Hisz újra kellett volna rendszámozni az autót minden egyes eladáskor. Ha pedig ettől eltekintettek volna, azaz a tulajdonos vagy üzembentartó változása nem járt volna átrendszámozási kötelezettséggel, semmi értelme nem lett volna a területi alapú rendszámtáblák rendszerének.
Tehát az új rendszámstruktúra kialakításának elsődleges szempontja az volt, hogy tartósan tudják garantálni a gépjárművek hatósági jelzéssel való ellátását. Az új autók forgalomba helyezésének évente néhány százezres üteme mellett is ez az új négybetűs változat egyes számítások szerint akár több száz évre is elegendő lehet.
Le kell cserélnünk a rendszámainkat?
A csere miatt senkinek sem kell aggódni. Az új rendszámok úgynevezett felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre, vagyis az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek kapják csak meg, a már meglévő három betű, három szám rendszámokat nem kell lecserélni. Persze, ha valaki szeretné, megteheti.
Mi történik, ha elhagyom a régi rendszámom?
Ha elhagyjuk a régi rendszámunkat, de a párból csak az egyiket, akkor még lesz lehetőség a régi rendszám pótlására. Azonban ez is csak az első elvesztéskor lesz így. Ha mindkét táblát elhagyjuk vagy nem először kell pótolni az elhagyott táblát, akkor már az új rendszámból fog kapni a 2022. július 1. előtt forgalomba helyezett autónk is.
Mi változik még?
Az új rendszámmal visszatérnek a forgalomba a korábban jól ismert, ma már azonban kikopott megkülönböztető jelzései a hatóságoknak is. Azaz a rendőrség rendszámai RA, a katonaságé HA, a mentősök MA, a navosok NA, a büntetés-végrehajtás pedig BA jelzést kapnak. De ezentúl a taxik is TX-szel kezdődő rendszámot fognak kapni. Az OT (muzeális járművek) és CD (diplomata autók) maradnak. Ami újdonság lesz, az az ideiglenest jelölő P (vagy SP, M, Z, E) betűt felváltó I betű lesz. Az I-s rendszámok utolsó két számjegye azt az évet fogja megjelölni, amelyik évben kiadták.
Mi nem változik?
A plug-in hibrid és tisztán elektromos járművek változatlanul világoszöld alapszínű rendszámtáblát kapnak, a taxiké sárga marad, és a 2017-ben bevezetett, kerékpárszállítókra szerelhető harmadik, szürke rendszámtábla is igényelhető lesz az új verzióból. Továbbra is kék háttérrel készülnek a diplomáciai azonosítók.
Milyen kombinációt kérhetek?
A normál rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból (tehát az első két betű vagy két magánhangzó, vagy két mássalhangzó!), majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A betűkombinációkból ki van zárva a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs, valamint az ékezetes magánhangzók. A számjegyek helyén csak 001-től 999-ig terjedő értékek szerepelhetnek, 000 nem.
Mennyibe kerül?
Az új típusú rendszámtáblákért a megszokott összegeket kell fizetni, a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek. Így egy pár rendszámtábla ára a továbbiakban is 8 500 forint, egy darabé pedig 5 500 forint lesz. A különleges rendszámtáblák párjáért 15 000 forintot, míg darabjáért 8 500 forintot kell fizetni.
Egyedi rendszámot kérhetek?
Az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyedileg kiválasztott rendszámtáblák engedélyezését. Legalább 3, legfeljebb 6 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 4 folyamatos számjegyből, együttesen 7 (!) karakterből kell állnia egy ilyen rendszámnak. Ékezetes magánhangzók ebben sem lehetnek, a számjegyek helyén pedig itt sem szerepelhetnek csak nullák. Eddig az ilyen egyedi 4 betű + 2 szám vagy 5 betű + 1 szám kombináció 435 ezer forintba, a szabványos formátumú, 3 betű + 3 szám egyéni kombináció pedig 112 450 forintba került. A formátumok igen, de az értük fizetendő összegek itt sem változtak.
Ahogy arra számítani lehetett, az első napon, illetve héten óriási érdeklődés övezte az új azonosítókat. Július 1-jén, pénteken 1480 rendszámot adtak ki. Az egyedi rendszámokért azonban valósággal megrohamozták az okmányirodákat. Az első napon egyhavi átlagos egyéni, illetve egyedi rendszámigényt dolgoztak fel, köszönhetően annak, hogy a kétszer két betű + 3 szám új alapáras kombinációkra adott lehetőséget. Számokban kifejezve: Korábban országosan átlagosan 35-40 kérelmet nyújtottak be hetente, míg az első napon csaknem 300-at. De az ezt követő napok is átlag feletti számokat hoztak.